Ogre a Mythmakerről

Mítoszteremtés Ogréval

A korai ipari zene fejlődésében 1982-es megalakulása óta kiemelkedő szerepet játszó Skinny Puppyt régóta az electro/industrial egyik nagyságának tartják, szerény kereskedelmi sikere ellenére. Zenéjükben a torzítást, a hangmintákat, a szalag-manipulációkat és a dobgépeket már sokkal azelőtt ötvözték , hogy Trent Reznor szitafelsőt öltött volna és a családi problémákkal és túl sok szemfestékkel megáldott kövér lányok a Hot Topicban tették volna zenei felfedezéseiket.

Sokkoló és sokszor sértő, kirobbanóan hatásos élő fellépéseivel a Skinny Puppynak mindig is a lefegyverzés volt a célja, hogy megrendítő képi világával és provokatív hangképeivel áttörje a korlátokat és arra késztesse az embereket, hogy megkérdőjelezzék addigi hiedelmeiket. Nem egyszerûen átlépték a határokat; sokkal inkább darabokra szaggatták őket. Előző turnéjukon egy teljes, a Talibán-videókból ismert lefejezést is újrajátszottak, mûvérrel és minden egyéb tartozékával. Ez, és George W. Bush elnökkel szembeni nyilvánvaló megvetésük késztetett arra több keresztény konzervatív csoportot, hogy bojkottot szervezzen ellenük, ami az együttes teljes megelégedésére szolgált.

A kilencvenes évek elején az együttes rémálmokba illo összeomláson ment keresztül, miközben a belső nézeteltérések is felerősödtek. Az énekes, Nivek Ogre egyre mélyebbre merült a heroinnal folytatott, halállal kacérkodó szerelmi viszonyába, miközben a kiadó egyre fokozta a nyomását, hogy eladhatóbb zenét készítsenek, valamelyest a Nine Inch Nails mintájára. Az együttest 1995-ben érte utol a vég, amikor a csapat billentyûse, Dwayne Goettel heroin-túladagolás következtében elhunyt…

2000-ben, egy észvesztően jól fogadott reunion koncert után a két alapítótag, Ogre és cEvin Key újraélesztette a Skinny Puppyt, hogy 2004-ben kiadják a The Greater Wrong Of The Right albumot, olyan vendégmûvészek segítségével, mint például a Toolban játszó Danny Carey. A kultuszhősök visszatérését örömmel fogadták a rajongók, hisz a csapat egy olyan világban is bebizonyította, hogy van létjogosultsága, ami nagyban különbözik attól, amiben a csapat egy negyedszázaddal azelőtt létrejött.

A közönség oly sok év után is lelkes fogadtatásától fellelkesülve a Skinny Puppy megújult céltudatossággal tért vissza a stúdióba. Újonnan felfedezett könnyedséggel eltelve írták meg és vették fel immár tizenharmadik albumukat, a Mythmakert (ami Január 30-án jelenik meg a Synthetic Symphony gondozásában), és egy kiterjedt világkörüli turnéra indulnak márciusban.

A Crave magazin munkatársa telefonon kereste fel Ogrét, hogy a Mythmaker születéséről, a kereskedelmi zene elkorcsosulásáról beszéljen vele, és arról, hogy miért bukna el a Skinny Puppy, ha ma új bandaként kezdenék karrierjüket. 

Jó év áll előttetek és a Mythmaker előtt 2007-ben. Elégedett vagy a kész lemezzel?

Igen, úgy érzem. Mármint úgy érzem, az album igazán jól sikerült. Valószínûleg eddig ez volt az egyik legbonyolultabb lemez, amit valaha is készítettem. Ahhoz képest, hogy mennyi idobe tellett felvenni, mennyi dolog jött közbe, és hasonlók, amikor végül leültünk és meghallgattuk... elégedett vagyok vele. Jó érzés meghallgatni.

Mi tette a folyamatot nehézzé?

Az egyik első szám, amivel én és Mark előjöttünk, az "UgLi" volt, és voltak ellenérzések azzal kapcsolatban, hogy a "Jézus ronda akar lenni" mondatot felhasználjuk. Senki nem értette igazán, mire is akarok kilyukadni vele. Akkor még, és ez még majdnem egy évvel ezelőtt volt, még nem kezdődött el ez a nagy felfordulás a vallásos jobbon, akik pont most kezdték el megkérdőjelezni saját sátáni kapcsolataikat a hatalmon levőkkel, és ezáltal a saját értékrendjüket is. Én pontosan ebből az alaphelyzetből akartam kiindulni ebben a dalban, de nem valami olyan úton, ami úgy igazából meg is magyarázta volna. Sok olyan dolgot akartam, hogy rajta legyen a lemezen, amikkel az emberek a mindennapi élet minden részében szembesülnek. És ez ütközött némi nehézségbe, aminek köszönhetően az album új irányt is vett.

Milyen új irányt?

Ahelyett, amit a múltban csináltunk volna, amikor ilyenkor még ettől talán túlságosan is pusztító állapotba kerültünk volna, most haladtunk tovább a folyamattal. És most úgy érzem, hogy sikerült találnunk egy munkára alkalmas állapotot, és így most minden igazán sokkal könnyebb. Ugyanis egy meglehetősen nehéz helyzetbe kerültünk, mert mindegyikünknek más elvárásai voltak az új albummal szemben, hogy hova is akarunk kilyukadni vele. Én természetesen tovább sértegethetek az ohGr projectben, úgy, ahogy én szeretnék. Így végül az lett belőle, hogy el kellett fogadnunk egyes dolgokban mások irányítását, ami végülis a lemez egyik fő témájává is vált. Az album elfogadásról szól; arról, hogy bizonyos dolgokban engedni kell, és hagyni, hogy a folyamat átvegye az irányítást. Azt gondolom, hogy most az előző és ezen az albumon rátaláltunk a folyamatra, és ezért úgy érzem, hogy bármibe is fogunk legközelebb, az sokkal könnyebb lesz mindannyiunk számára.

A szövegeket nézve úgy tűnik, hogy az új dalok között több a sokkal általánosabb témájú, de vannak minden eddiginél személyesebb és közvetlenebb elemek is. Ez tudatos döntésnek az eredménye?

Azt hiszem, hogy amikor fiatalabb voltam, sok volt a négyszótagos és több költészet volt bennük... dolgok, amik talán nem harmonizáltak a dallammal, de ez volt az egyik dolog, ami a varázsukat adta. De lehet, hogy ezek azok a dolgok, amire sok ember ránéz és kifogásol. A "Warlock" basszusfutama a mai napig erre egy példa a számomra. Egyszerûen lehengerelt az a basszus. Mostanra eljutottam ahhoz a megközelítéshez, hogy veszek valamit a belső világomból, előrevetítem az emberközi kapcsolatok síkjára, majd onnan a külső világba, és megpróbálok valami olyat alkotni, ami egyszerû, és mégis jelentése van mindhárom területen. Ez sokszor a legnehezebb dolog az írásban. Ez volt az, amit a lemez dalszövegeivel el akartam érni. Mindenesetre úgy érzem, hogy hiába is próbálkoztam azzal, hogy kizárjam belőle a saját életemet, az egész ott van valamelyik síkon. És ezek a síkok a dalokban több helyen nagyon jól láthatóan összefutnak.

Számomra az írás a felfedezés egy fajtája, de egyben nagyon sok belőle tudatfolyam. Több meghallgatás után egyre inkább kezdem kihallani belőlük a jelentés különböző síkjait. És ennek örülök, mert ez eddig is mindig így volt. Régen sokkal élesebb volt, ma egy kicsivel ezoterikusabb. Még akkor is, ha mára az előadás és a kidolgozás is sokkal könnyebb.

Hogyan látsz hozzá azoknak az eszközöknek a kiválogatásához, amiket a zene – és főleg az ének – felépítéséhez fogsz használni?

Ami az énekhang szerkesztését illeti, többnyire minden részt szárazon veszünk fel, és később effektezzük. Úgy vélem, hogy vannak bizonyos dolgok, amiknek jelen kell lenniük, hogy megtartsuk a saját hangzásunkat, hogy maradjanak benne olyan elemek, amik kielégítik azoknak az embereknek nosztalgikus érzéseit, akik egy bizonyos hangzást akarnak hallani. Volt néhány olyan dal, szöveg szinten, amikor csak leültem és úgy éreztem, hogy "oké, ezt kell elmondania", de a lemezen levő sok dal, hogy őszinte legyek, csak egy kupac tudatfolyam volt csak kezdetben. Utána átnéztem oket, és elkezdtem valami értelmet keresni bennük. 

Van kedvenc számod a lemezről?

A "HaZe" egy olyan dal, amit nagyon megfogott. Nagyon szeretem az "UgLi"t... Nagyon sok tetszik az anyagból. Számomra annyira változatosnak hangzik, és ez ennek a lemeznek a különlegessége, amit az emberek majd vagy igazán magukénak éreznek, vagy értetlenkedve fogják kérdezgetni, hogy "Miért van ennyi vokóderezés a lemezen? Miért került ennyire előre az ének? Hol van a sikoltozó elmebeteg?" És tudjátok, imádom a "Magnifishit" dacosságát. 

Mi a jelentés az album címe mögött?

Mindig akartam valami olyat csinálni, ami egy nagy szarkasztikus "Ó, micsoda csodálatos világ ez", nagyon nagy dolgokat mondani, és utána csak úgy egyszerûen rávágni, hogy "Ó, igen, lószart!". A Mythmaker alapötlete is nagyjából ez, és az összes nagy, legendákba illo felmagasztalás, akár abban az értelemben, hogy az emberek hogyan alkotnak a dolgok történetének vizsgálatával egy a valóságosnál sokkal nagyobb, mitikus alapigazságot, vagy hogy hogyan értelmezzük a történelmet a világ mai helyzete tükrében. Minek mutatjuk magunkat, akár a MySpacen vagy bármi más hasonló helyen, ez például számomra különösen érdekes. Az eltúlzott valósnál valósabb világ, a benne élő valósnál valósabb emberekkel. Szerintem ma, ha érintkezünk valakivel, akkor valójában nem is velük érintkezünk, hanem azokkal az emberekkel, akik igazából lenni szeretnének. De mára már oda jutottunk, hogy látjuk, ahogy az emberek ténylegesen építgetik ezeket az eszményképeket, egy virtuális világban, folyamatosan frissítgetve, és utána újból és újból elolvassva őket kezdik ténylegesen el is hinni, hogy azok ők. Ezt nagyon furcsának tartom, és sok olyan emberrel találkozok, akiknek tudom, hogy semmi közük ezekhez az eszményképeikhez, és mégis annyira erőteljesen igyekeznek annak mutatni magukat, hogy az már egyszerre tragédia és komédia.

Egy elfogult nézőpontból mesélik el a saját történetüket, kisebb önfényező csúsztatásokkal, és utána úgy viselik ezt a jelmezt, mint ha azok saját maguk volnának. Így mindenki szuperhős lehet a saját meséjében. 

Pontosan. Manapság az a gond a fiatalokkal, hogy nagyon nagy nyomás nehezedik rájuk. Szükségük van valami kiútra. Ma annyival több dologgal kell törődniük, mint amikor még én fiatalabb voltam, például ugye ott vannak a mobil-számlák, iPodot kell venni, márkás ruhákat, amik nekünk igazából soha nem voltak. Mi még a huszas éveinkben is a turkálóból szedegettük össze a cuccainkat, valahogy így játszva ennek az öltöztetős játéknak egy koraibb formáját. A hangsúly a mindenhez való hozzáférésen van. Az internetnek köszönhetően csak a csillagos ég húz határt az elé amit megtehetnek és ez ugyanúgy lehet átok, mint áldás.

A zenék sokkal nagyobb választéka is a rendelkezésükre áll, és megvan rá a lehetőségük, hogy ingyen hozzájussanak.

Azt hiszem, a legfontosabb dolog, amit meg kell értetnünk a fiatalokkal, hogy sok olyan zene, ami eléjük kerül és amit szeretnek, nem olyan dolog, amiket jogos tulajdonuknak tekinthetnek, csak azért, mert megvették a felszerelést, amivel hozzájuthatnak.

Mert eldobhatóként kínálják nekik, és ezért a számukra elvesztette az értékét.

Úgy van! Például épp most reklámozzák ezeket a zenelejátszós mobiltelefonokat, ami a zenét annyira könnyen elérhetővé és eldobhatóvá teszi, hogy az emberek már nem is igazán figyelnek oda rá. Pontosan úgy, mint abban a T-Mobile reklámban, amiben azok az emberek a "Rock The Casbah"ról beszélnek, és teljesen félreértelmezik a szöveget. Már majdnem ott tartunk, hogy úgy próbálják eladni, hogy "rendben, ez tényleg nagyon rossz zene, amit soha nem fogsz tudni megérteni, de menő". Én azt akarom megérttetni, és ez így eléggé idealista, hogy ha nem támogatod már a kezdetektől azt a zenét, amit szeretsz, akkor az a zene idővel el fog tünni. Vagy ez fog történni, vagy az együttesek és a fiatalok olyan kétségbeesett döntésekre kényszerülnek majd a zenéjükben, hogy az eladható legyen, hogy idővel meg kell tagadniuk azt, amit a szívük diktál. És ennek köszönhetően az a zene ismét csak gyökeresen meg fog változni. És akkor egy olyan világban fogunk ragadni, ahol a zenét a számunkra úgy fogják alakítani, hogy az embereknek sok dolgot egy bizonyos módon kell majd csinálniuk, ha fenn akarnak maradni ebben az üzletben.

Szerinted hogyan boldogulna a Skinny Puppy, ha most kezdenétek el? 

Komolyan úgy érzem, hogy ha a Skinny Puppyt most kezdenénk el csinálni, akkor valószínüleg nem maradna fenn túl sokáig. Egy dolgot kell csak végiggondolni és megérteni, meg lehet minden játékszered, de amit szeretsz, azt támogatnod is kell. Nekünk szerencsénk van, van egy védjegyünk; van valamink, ami fennmaradt, és van ez a többgenerációs felépítésünk, amire egyszerre vagyunk büszkék és tartunk is tőle. Néha átoknak érzem, de a világ minden kincséért sem változtatnék rajta. Akkora szerencse, hogy ide eljutottunk, és ha visszanézek azokra az időkre, amikor még a Capitol Recordshoz kötött a szerződésünk, és költségvetésből kellett kigazdálkodnunk az albumainkat... Volt egy év, amikor mi voltunk az egyetlen együttes a kiadónál, akik nyereségesek voltak, amikor még MC Hammer is vagyonokat bukott el. Még mindig örülök, hogy ilyen furcsa helyzetben lehettünk, hogy ezt meg tudtuk tenni, mert ez nagyon ritkán történik meg. És az ifjúságnak meg kell értenie, hogy most sok együttesnek nagyon nehéz tovább haladni és hallatni magukról és követni a szívüknek azt a szándékát, hogy zenét csináljanak, hiába van a MySpace és az összes hasonló dolog, mert akkora a telítettség. A zene mai állapotában nem olyan, hogy büntetlenül lehetne kockáztatni, pedig sokszor abból születnek a zene világának legnagyobb kincsei.

forrás: Crave online

a fordításért köszönet Shir-Khan-nak

2007. január 5. péntek